HTML

Címkék

ajánló (11) bogyó (1) cuki (1) dekor (3) divat (1) fun (2) gasztro (21) kenyér (2) kreatív (6) öko (2) ősz (4) private (6) program (3) Címkefelhő

Just for fun

Friss topikok

Linkblog

2012.02.24. 11:05 Viki*

Beteg… Nemjó…

Gyakorlatilag két hete beteg vagyok, ebből több mint egy hete fekszem itthon… Kezdődött a szokásos mandulagyulladással, bár arra már legalább megvan a hatásos, jól bevált gyógymódom… Aztán időközben egy ideig együtt futott fülfájással is, aztán a mandulagyulladás feladta, egy ideig átengedve a helyét a magányos fülfájásnak, de aztán betársult még egy elég elviselhetetlen, ámde folyamatos fejfájás is. Ja, lázam nincs, mint soha, ellenben mint egy svájci óra, déltől minden nap úgy 3-4 órán keresztül 37,3-at mutat a lázmérő (vigyázat, az nálam már majdnem halálos).

186336503301951249_FbgcChLa_c.jpg

Mi is történt az elmúlt 7 napban? Hát lássuk csak. Leginkább semmi…  Az biztos, hogy rég voltam ennyit bezárva, 7 nap alatt összesen 2* hagytam el a lakást. Ebből folyamatosan 4-et pizsamában töltöttem… Az egész pinterestet és houzz.com-ot átnéztem, megnéztem 3 évad Két pasi és egy kicsit, és horgoltam ezt-azt. Meg aludtam. Sokat. Éjszaka 12 órákat, meg napközben még 1-2-t. Kicsit már kivagyok. A fülfájásom és fejfájásom még mindig tart (bár tegnap egy jó kis masszázstól elég jól javult), az antibiotikum már mindjárt elfogy, hétfőn már nagyon kéne menni több okból is dolgozni (1, mert mégiscsak kéne 2, begolyózok itthon 3, nem olyan jó a táppénz…). Én meg még mindig szarul. Dilemmázok, hogy lemenjek-e a fülészetre, de ismerve az itteni sztk körülményeket, totál elpazarolt 2-3 óra lenne az életemből, amit pihenéssel is tölthetnék…

286611963755146759_bOKb6cOl_c.jpg

Azért leírom a teendőket, mert mandulagyulladásra nagyon jók:

 Ezzel így három-négy napon belül helyre lehet jönni, nekem eddig bevált, általában ezt követem. Antibiotikumot csak végső esetben szedek be, mint most is a fülfájásra.

275915914640155264_GA37nvis_c.jpg

Most fogom magam, és belekezdek egy grapefruit mag csepp kúrába, hátha segít egy kicsit irtani ezt a kórságot, amit sikerült benyalnom… Erőt veszek magamon, és kicsit teszek-veszek a lakásban, belevágok a mai nagy-szellőztetésbe (amúgy is, de betegen nagyon fontos!) és úgy döntöttem, hogy kora délután elfogok menni sétálni, mert már nem bírom itthon. Persze egész héten hétágra sütött a nap, ma meg tök borult az idő…

Szép napot és jó hétvégét nektek ♥

Képek innen, innen és innen.

Szólj hozzá!


2012.02.22. 18:07 Viki*

Újabb szerelem - Houzz.com ♥

Csak akkor nyisd meg, ha baromira ráérsz... Újabb szerelem a pinterest után... Gyönyörű lakás & ház képek, több százezer... Nézelődni, álmodozni, inspirálódni... Regisztráció után lehet menteni is a nekünk tetsző képeket...

houzz.jpg

Szólj hozzá!


2012.02.20. 17:03 Viki*

Hagymaleves

Egyébként is nagyon szeretem a leveseket, de ilyenkor, amikor beteg vagyok, akkor még jobban kívánom. Így készült el még szombaton ez a hagymaleves. Nyilván nem én főztem meg a spanyol viaszt, a recept akkor is saját fejlesztés, valahogy ilyenné alakult az idők folyamán.  Előételként  reszelt sajttal, főételként pluszban még egy szelet pirítós kenyérrel ajánlom.

Hozzávalók: 1 kg vöröshagyma, 1 póréhagyma (elhagyható, de ha van otthon minél többféle hagyma, annál jobb, lehet tenni bele bátran), 8-10 gerezd fokhagyma, 10 dkg vaj, 6 ek olíva olaj, 2 dl tejszín, 1 liter víz, 2 leves kocka, só, bors

Elkészítés: A hagymákat félkarikára vágom, a fokhagymát megpucolom. Egy nagyobb lábosba teszem a vajat és az olívát, felhevítem, beleteszem az összes hagymát és 15 percen keresztül pirítom-párolom. Felöntöm 1 liter vízzel, beledobom a két leves kockát (én dm-es bio kockát használok, de nyilván ha van friss hús- vagy zöldség-alaplé, az a legjobb). Sózom-borsozom és kb fél órán át főzöm. Mivel én úgy szeretem, ha krémleves jellege van, de azt is szeretem, ha úszkálnak benne hagyma darabok, ezért a hagyma egyharmadát kiveszem egy tálba és félreteszem. A maradékot botmixerrel pépesítem, beleöntöm a tejszínt és felforralom. Ha forr, pár percig még főzöm, majd visszarakom bele a kivett hagymát. Sok-sok reszelt sajttal tálalom.

DSC_0268_web.jpg

Szólj hozzá!


2012.02.19. 20:14 Viki*

Csoki szuflé

Angolul úgy mondanám, hogy the best… ever… Egyik legnagyobb kedvenc. Még nagyobbá teszi, hogy ezt Balázs szokta csinálni nekem, szerintem talán ez az egyetlen édesség a közértből hozott túrórudin kívül, amivel meg szokott lepni. Mint ma. Én betegen pihengetek, és készül az isteni szuflé.

mare_milk_chocolate_souffles_with_nougat_whip_v.jpg

Hozzávalók: 10 dkg étcsoki, 2 tojás, 2 tojás fehérje, 10 dkg cukor, 1 rúd vanília

+ A tálaláshoz: vaníilia fagyi és gyümölcslekvár/szósz

212302569903505055_7k9Po7ER_c.jpg

Elkészítés: A csokoládét olvasszuk fel gőz fölött, fontos, hogy magas, kakaótartalmú csokoládét használjunk – mi az aldiban szoktunk venni egy 85%-os fajtájút. Ha nincs ilyen magas kakaótartalmú csokink, inkább bele se kezdjünk, mert nem lesz jó. Ha a csoki kicsit kihűlt, akkor keverjük hozzá a két tojás sárgáját, a cukor felét és a vaníliarúd kikapart belsejét. A négy tojásfehérjéből verjünk a cukor másik felével kemény habot és forgassuk bele a csokis masszába. Öntsük a masszát szuflé formákba (kicsiből 6, nagyból 4 darabot használjunk) és állítsuk egy tepsibe, amibe két ujjnyi magasan vizet öntünk bele. 180 fokos sütőben kb. 18-20 perc alatt készül el. Kívül kérges, belül folyós, isteni finom desszertet kapunk. Vanília fagyival és valamilyen karakteres ízű lekvárral, vagy gyümölcs szósszal tálaljuk (áfonyával, meggyel, málnával).

241013017527980008_7mlL5eyQ_c.jpg

Lusta voltam fotózni… Meg úgysem tudnék ilyen szépet... Úgyhogy fotók innen, innen, innen és innen.

11660-dreamstime_5614420-5093.jpg

Szólj hozzá!


2012.02.18. 11:51 Viki*

Betti kalácsa

Jaj, ez nagyon finom, próbáljátok ki. Nekem az eredeti receptben kevés egy kicsit a méz, úgyhogy megdupláztam. Édesen szeretem…

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 250 ml tejszín (ha nincs ennyi, akkor tejjel lehet pótolni), 15 dkg méz (vagy ennek megfelelő cukor), 1 csomag szárított élesztő (vagy fél kocka friss), 3 tojás

Elkészítés: Az összes hozzávalót egy tojássárgáján kívül (azzal majd a tetejét fogjuk megkenni) beleöntjük egy tálba, és a robotgép dagasztó karjával összedolgozzuk. Meleg helyen kb 2 órán keresztül érdemes keleszteni. Utána át kell gyúrni a tésztát, majd 1/3 – 2/3 arányba elosztani. Mindkét részt három részre venni és hosszú „kukacokat” gyúrni belőle. Ekkor össze kell fonni az alsó  nagyobb rész három kukacát, aztán egy kicsit középen lelapítani, megkenni a tojássárgájával, és ráfonni a kisebb adag kukacait. Ebből ilyen két emeletes fonott kalács lesz. Ha kész, az egészet meg kell kenni tojássárgájával. 180 fokos sütőben 30-35 percig sül.

Tipp: ha reggelre szeretnénk friss kalácsot, akkor érdemes este összekeverni, megformázni és a tepsin reggelig keleszteni, és már csak gyorsan kisütni, most én is így csináltam.

DSC_0250_web.jpg

A fotóért utólag is bocsánat, nagyon béna lett :((

Szólj hozzá!


2012.02.04. 14:21 Viki*

Kenyér #2 - DNK Teljes kiőrlésű liszttel

A finomlisztből készült kenyér után jöjjön a következő változat, amit teljes kiőrlésű liszttel csinálok. Ez a kenyér továbbra is könnyű, puha, ropogós héjú lesz, azoknak is teljesen fehérkenyér-szerű, akik nem igazán szeretik a teljes kiőrlésű kenyereket - például nálunk a gyerekek.

A finom lisztből készült változathoz képest annyi változik, hogy az 50 dkg lisztből 25-30 dkg (ahogy éppen sikerül) teljes kiőrlésű rozsliszt, és egy kicsit több folyadék kell hozzá.

Hozzávalók: 20 dkg finom liszt, 30 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 1 csomag porélesztő, 3 dl meleg víz, 2 dl tej, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor

Elkészítés: lásd a finom lisztes változatnál.

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro kenyér


2012.01.31. 21:23 Viki*

Csíráztassunk!

Fúj. Ez volt az első gondolatom anno. Aztán megkóstoltam és nagyon fura volt, hogy ezek a zöld kis izék milyen erős ízűek. És milyen finomak! Ráadásul nagyon egészségesek, érdemes google barátunk segítségével kicsit utána nézni... Zöldségeseknél, áruházakban kis műanyag dobozkában lehet kapni őket – elég horror áron. Mi elég ritkán vettünk, leginkább télen, amikor már nem kapni annyi zöldséget, amit meg kapni lehet az is drága és nem annyira finom. Aztán anyu egyszer mondta, hogy ő otthon szokott csíráztatni, nagyon egyszerű és átküldött egy videót, amiben elmagyarázzák hogyan kell.

Na jó, gondoltam belevágok én is. Elmentem bio boltba, hogy megvegyem a magokat. (Fontos tudni, hogy erre a célra csak a kifejezetten csíráztatni való magot ajánlják, úgyhogy a baumaxban a vetőmagokból nem biztos, hogy jó lesz, bár nem tudom, nem próbáltam, de ezt hallottam.)

DSC_0085_web.jpg


Sőt, akkor láttam, hogy lehet venni kifejezetten erre a célra való csíráztató edényeket is, de azt nem vettem, gondoltam majd ha bejön anyu befőttes üveges technikája, és tényleg rendszeresen esszük, akkor veszek egyet. Aztán megpróbáltam. Nem jött be a befőttes üveges dolog, nekem az egész bepenészedett, úgyhogy gondoltam egyet, és kipróbáltam másképp. És tádám: sikerültek a csíráim. Ez tavasszal volt, akkor csináltam párszor, de ahogy egyre több friss zöldséghez tudtunk jutni, elmaradt a dolog. Aztán a múlt héten megint eszembe jutott, amikor a méregdrága ízetlen paradicsomot ettem éppen, hogy újra meg kéne próbálni. Irány a biobolt, csírát megvettem, és csütörtökön neki is álltam a csíráztatásnak. Mára (kedd) tökéletes retek csíráim lettek. Isteni finomak.

DSC_0136_web.jpg

Ha te is szeretnél, akkor az alábbiakat kell tenned:
1.  Vegyél egy adag csíráztatni való magot (én kb. két maréknyit szoktam egyszerre)
2.  Fogj egy lapos tálat (pl. ilyet), és szórd bele a magokat, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje
3.  Tedd valami olyan helyre, ahol éri nap (én a konyhaszekrény tetejére az ablakhoz szoktam)
4.  Kb. fél nap múlva egy szűrőbe öntsd át és mosd jól át a magokat
5.  Öntsd vissza a magokat a tálba és önts alá egy kis vizet, én kb. 2 mm-nyit szoktam
6.  Innentől kezdve reggel és este mosd át jól a csírákat, és mindig önts alá egy kis vizet – mindig annyi vizet kell aláönteni, hogy mire mész következőre átmosni, addigra ne száradjon ki
7.  Várj amíg kész lesznek a csíráid, reteknél ez kb. 5 napig tart (csíra fajtánként eltérő az idő)
8.  Ha kész, mosd át és tedd be egy dobozban a hűtőbe

És hogy mire lehet felhasználni? Én szendvicsekre szoktam tenni és salátákba. Natúr joghurttal, kefirrel is nagyon finom.

Próbáljátok ki!
 

1 komment


2012.01.29. 12:57 Viki*

Fasírt - ahogy én készítem

Nem vagyok egy nagy húsevő, de van pár dolog, aminek nem tudok ellenállni. Ilyen a hajszálvékony rántott hús, a tatár bifsztek, és a fasírt. A fasírt jöhet krumplipürével, salátával, majonézes krumplival, zsömlében, vagy csak úgy magában…

Hozzávalók: fél kg darált sertéshús, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 tojás, zabpehely liszt (darált zabpehely), zsemlemorzsa, só, bors, pirospaprika

Elkészítés: A hagymát nagyon(!) apróra felvágom. Egy tálba teszem a húst, a tojást, a hagymát, belenyomom a fokhagymát, és a fűszereket. Ezeket összekeverem egy villával és annyi zabpehely lisztet (ha nincs zsemlemorzsát) keverek bele, hogy puha, de formázható állagú húspépet kapjak. A masszából vizes kézzel golyókat formázok (én szeretem, ha kicsi, olyan 3-4 cm átmérőjű) és beleforgatom a zsemlemorzsába. Egy kicsit összelapítom és bő olajban kisütöm. A fasírtokat jól át kell sütni, ezért nem forró olajban, hanem takarékon sütöm (nálam a kerámialaposon a 9-es skálán 6-oson).

DSC_0112_web.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro


2012.01.28. 20:20 Viki*

Répatorta

Régebben el sem tudtam képzelni… Meg sem akartam kóstolni… Aztán megszerettem, de sosem csináltam… Kolléganőm isteni finomat csinál, valahogy úgy alakult, hogy mégsem az ő receptje alapján… Köszi Móni a receptet!

A receptet Évának ajánlom, hátha nekem hisz és hajlandó kipróbálni… Megéri, meglepően nagyon finom sütemény.

Hozzávalók: 1 és ¼ bögre liszt (én graham lisztet használtam), 2 tk sütőpor, 1 tk szódabikarbóna, 1 bögre cukor, ½ bögre kókuszreszelék, ½ bögre durvára darált dió/mogyoró/mandula, 2 bögre reszelt sárgarépa, ½ bögre olaj, 3 tojás, 10 dkg csoki (vagy tortabevonó), 2 dkg vaj

Elkészítés: A tojások fehérjét felverem. A száraz anyagokat összekeverem egy tálban. Hozzáadom az olajat, a répát és a tojások sárgáját. Összekeverem, majd hozzákeverem a felvert tojásfehérje-habot. 20*30 cm-es, sütőpapírral kibélelt tepsibe  simítom, és 180 fokos, előmelegített sütőben 35 percig sütöm. Miután a sütemény a tepsiben kihűlt, vízgőz felett megolvasztom a csokit (én magas kakaótartalmú aldis tortabevonót használok) és a vajat. Ha nem elég folyékony, akkor 1-2 evőkanál tejjel hígítom. Rákenem a sütemény tetejére. Ha a csoki megdermedt, akkor lehet szeletelni.

DSC_0100_web.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro


2012.01.20. 21:33 Viki*

Say NO to bottled water

Mi palackos vizet ittunk. Eddig. Ennek a videónak nagyon igaza van, úgyhogy én mostantól ahol tudok, NEMet mondok rá!

Köszönet Emesének a videóért ♥

Szólj hozzá!

Címkék: öko


2012.01.15. 21:48 Viki*

Öko mosás - szerintem

Nem is tudom, hogy pontosan mikor kezdődött ez nálam, hogy egyszercsak elkezdett érdekelni, hogy „mi is van”. Egy ideig megszállottan próbáltam ki mindent, és talán át is estem a ló túloldalára. Mostanában úgy érzem, hogy kezdem megtalálni önmagam és az arany középutat, nem erőltetek semmit, ami nem esik jól, kerülöm a szélsőségeket, és nincs lelkiismeret furdalásom attól, ha valami „mérget” használok, mert jólesik, mert tetszik az illata, vagy akármilyen ok miatt.

 

Ami egyértelmű változás az életemben, az a TUDATOSSÁG. Az, hogy a körülöttem lévő dolgokról tudom, vagy igyekszem megtudni, hogy honnan vannak, mi van bennük és hogy az jó vagy rossz… Nem vagyok hajlandó semmilyen bio termékből megvásárolni az elérhetetlen árút, de igenis megnézem, hogy mi lehet a legjobb választás, a legjobb kompromisszum. És ami még fontos, nem vagyok hajlandó azokat a cégeket támogatni a pénzemmel, amelyek azt gondolom, hogy súlyos etikai vétségeket követnek el… Nem fogok adni egy olyan cégnek pénzt, amely megtéveszti a vásárlóit!

És ami még nagyon fontos. Nem vagyok terézanyu. Ezt az egészet nem azért csinálom, hogy a bolygónak jobb legyen. Mert tisztában vagyok vele, hogy csepp vagyok a tengerben, bár azt is gondolom, hogy sok kicsi sokra megy. De nem ez a fő mozgatórugó. Hanem az, hogy megpróbálom elkerülni azokat a dolgokat, amik nem jók nekem. És ezt akárhogy lehet érteni. Mosni pl. azért mosok így, mert 1) mivel mindkettőnk bőre érzékeny, kerülöm az allergén anyagokat 2) olcsóbb. Az már csak hab a tortán, hogy a környezetnek is jó… Bár nyilván ez sem elhanyagolhatatlan szempont…


 

Szóval, hogy is mosok én. Azt szeretném leszögezni, hogy nálunk 2,5 emberes háztartás van. Nincsen kisgyerek, így a ruháink többsége nincs összekenve spenóttal és sárban sem szoktunk hemperegni… Bár úgy hallom, hogy kisbabás/kisgyerekes családoknál is remekül működik.


 

Mosni a törölközőkön és a farmereken kívül mindent 30 fokos gyorsprogramon mosok (azokat 60 fokon…). A mosásnál nem használok agresszív szereket, és bár tudom, hogy amit használok, az nem feltétlenül szed ki mindent (bár láttam már csodákat), de azt gondolom, hogy nem is ez a cél. Ezért a foltokat külön kezelem mosás előtt, és a probléma meg is oldódott. Ha látom, hogy valamin külön folt van, akkor azt először marhaepével kezelem. Nekem a dm-ből van egy ilyen tüskefejes foltkezelőm, de számtalan formában elérhető: szappan, spray, folyadék. Marhaepe vagy Gallseife felirattal keressétek. Ha ez nem jön be, akkor jönnek a változatos trükkök: mégegyszer mosás, áztatás folttisztítóval (natrium perkarbonát), mosogatószer (sok foltot kivisz).

A fehér ruhákat elő szoktam áztatni. Fontos még betartani, hogy a fehér az fehér, más színt ne rakjuk bele, mert hamar szürkülhet. Pár órára, vagy egy éjszakára beszoktam rakni nátrium perkarbonátos vízbe. Ez egyrészt fehéríti is a ruhákat, másrészt kiveszi a foltokat is.


A mosáshoz legfontosabb a szer a mosószóda. Ebből egy adag mosáshoz kb. három evőkanálnyit rakok a mosószer-adagolóba, ez lágyítja a vizet és jó tisztító hatással rendelkezik. Ezt lehet szódabikarbónával is helyettesíteni, a két szer hasonló (nem vagyok vegyész, úgyhogy akit bővebben érdekel, annak google barátunk bizonyára segít…) Öblítőt már régóta nem használok, és egyébként is úgy tudom, hogy aki mosószódával mos, annak kötelező az ecetes öblítés. Az öblítésnek is sok formáját próbáltam már, de egy ideje már beálltam arra, hogy az öblítőtartályba kb. 1 dl tömény 10%-os ecetet öntök. Nem kell félni, az ecet illatát semennyire sem lehet érezni a ruhákon!

 


 

Itt merül fel egy pár kérdés, leginkább az illat kérdése. Nekem fontos az illat, nem tudok és nem is akarok lemondani róla. Próbáltam az ecethez illóolajat csepegtetni, de nekem nem vált be, a száraz ruhában már nem lehetett érezni az illatát. Másik megoldás lehet a mosóparfüm, de én ezt még nem próbáltam és valamiért nem is érzek égető vágyat. A harmadik megoldás, amit én alkalmazok, az, hogy a mosáshoz nagyon kis mennyiségben használok valamilyen mosószert, aminek az illata megmarad, és ez fogja illatosítani a ruhákat. Én ezt választottam, mert ha már használok öblítőt vagy mosószert, akkor inkább legyen a második. Sokszor vettem már olyan mosószert, ami nem káros a környezetre, de nem voltam teljesen megelégedve. Nálam ugye mindenképp fontos szempont, hogy jó illata legyen, úgyhogy így kiesett rögtön pár öko mosószer (pl. Ecover). Viszont mivel mosószódát használok, így az előtte megszokott mosószer adagot nyugodtan lehet felezni/harmadolni. Én egy műanyag adagolóban kb 15 ml-t szoktam tenni a dobba (a mosószerek címkéjén található tájékoztató szerint 40-60 ml az ajánlott mosószer mennyiség). Ez bőven elég ahhoz, hogy az illata még a száraz ruhán is érződjön.  Azt, hogy mit öntök hozzá, még tesztelem, jelenleg nem öko mosószert használok (sima dm saját márkás finom illatút választottam legutóbb). Így a ruhák tiszták, finom, friss illatúak lesznek. Bár nem lehet két méterről érezni a ruháim illatát, de én ezt nem bánom, mert szinte már rosszul tudok lenni tőle… Ha közelről megszagolom, akkor finom illata van, de ha felveszem, nem érzem magamon, nem zavaró…

Szóval, így mosok én. Próbáld ki te is…

 

Képek innen, innen, innen, innen, innen és innen.

SZERK 1: A dm-es folyékony mosószertől kiütést kapott az egész család. Soha többet nem ökot, asszem.

SZERK 2: Mostanában mégis szoktam illóolajazni, előre bekeverem, kb 1 liter ecethez 50 csepp édesnarancs olajat rakok, nagyon finom illata van tőle. - Erre akkor szoktam rá, amikor újfajta öko mosószert vettem, aminek nem volt illata, és hiányzott.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló öko


2012.01.14. 21:38 Viki*

Kenyér #1 – DNK: Finomlisztből

Tényleg igyekszem kerülni a mesterséges cuccokat, és igyekszem amit csak lehet itthon csinálni… Több-kevesebb sikerrel persze. Mert a lustaság nagy úr… Már régebben is voltak kenyérsütős időszakaim, de valahogy mindig abbamaradtak. Most valahogy megint előkerült a téma, és újra meg kellett állapítanom, hogy nagyon hamar kész van, a végeredmény viszont minden várakozást felülmúl.

Hihetetlenül jó érzés kenyeret sütni, amikor kész van nézegetni, hogy jéééé, ezt tényleg én sütöttem?!?!?!? Bár próbálunk egyre inkább a teljes kiőrlésű lisztek irányába haladni, mégis most az első kenyér recept fehérlisztből lesz. Mert nagyon finom. Később jövök tk kenyérrel, és ha végre időm engedni a kísérletezést, akkor a többi már a listámon szereplő finomsággal is!

A kenyér az ötlete és a kiinduló recept innen.


Hozzávalók: ½ kg finom liszt, 1 csomag porélesztő, 3 dl meleg víz, 1,5 dl tej, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor

Elkészítés: A hozzávalókat robotgéppel összekeverem. Másfél óra pihentetés után a videóban mutatott módon (2:20-nál kezdődik) összehajtogatom. Közben a sütőt már előmelegítem 230 fokra, ahova beraktam az edényt is melegedni – én kacsasütő jénait használok. Bármilyen üveg vagy vas edényben lehet sütni, de olyat kell választani, aminek van fedele is. Azért kell előre berakni, mert ha forrón tesszük bele a tésztát, akkor nem ragad oda. Szóval amikor a sütő már bemelegedett, a jénai forró, a tésztát meg meghajtogattuk (és hajtogatással lefele beletettük az edénybe), akkor jöhet fedővel 30 perc sütés, majd még 10 perc fedő nélkül.

 



 

Isteni finom kívül ropogós-belül puha fenyér kenyeret kapunk.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro kenyér


2012.01.08. 18:18 Viki*

Blogajánló #1

Elég sok blogot olvasok. Talán túl sokat is… Na nem, az nem lehet. Szomjazom az információra. Nálam az a nyerő blog, ahol a tartalom mellett a képek is szépek. Sőt, van, amit csak a képek miatt olvasok…

Majd lesz még ilyen, ezért bátran a címben #1, jöjjön az első eresztés:

 

Inspirálódni & örömködni: Urban:Eve

Könny potyógósan nevetni: Lustanyu

Ötletelni & Álmodozni: Inspirációk – Kreatív lakberendezési Blog

Főzni & Enni-inni: Balzsam

Csak úgy nézegetni: Virgonc’s World

 

Én a blogokat Google Readerrel olvasom, így nem kell egyesével nézegetnem a különböző oldalakat, hogy volt-e új bejegyzés, hanem bemegyek az olvasómba, és ott látom egyben azokat a blogokat, amiket szeretnék követni. Szerintem szuper találmány, itt tudsz róla bővebben olvasni.

Fénykép innen.

 

 

Szólj hozzá!


2012.01.07. 19:36 Viki*

Vacsora ajánló: Tojáskrém

Úgy tűnik, hogy az ajánló visszatérő „rovata” a blognak… Szóval jöjjön a mai, nem is inkább recept, hanem ötletelés. Szombati nap ellenére egész nap dolgoztam, és nem nagyon volt itthon semmi, viszont éhesek vagyunk! Próbálom a felvágottakat száműzni (a sok méreg miatt…). Így elhatároztam, hogy mostantól krémeken fogunk élni… Meglátjuk, mennyire fog bejönni, velem nem lesz baj, Férj kérdéses. Többször csináltam már tojáskrémet, szerintem mindenhogy finom, vajjal, tejföllel, joghurttal, mindegyikkel. A mai tejföllel és vajjal készült, szerintem finom lett, úgyhogy magamnak is feljegyzem…

Hozzávalók: 5 tojás, 3 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, 1 kis fej lilahagyma, só, bors, kevés mustár

 

Elkészítés: A meghámozott főtt tojásokat almareszelőn lereszelem, a nagyon(!) apróra vágott lilahagymával (vagy póré, vagy új, vagy sima…) összekeverem. Hozzákeverem a lágy vajat (mikróban 20 mp), a tejfölt és a fűszereket, villával jól elkeverem és kicsit össze is nyomkodom, hogy minél krémesebb legyen (de azért darabos!). Jót tesz neki, ha áll egy kicsit, hogy összeérjenek az ízek. Kenyérrel/zsömlével/pirítóssal és sok-sok zöldséggel tálalom.

 

 

 

 

1 komment

Címkék: ajánló gasztro


2012.01.03. 19:30 Viki*

Take it easy

Szólj hozzá!


2011.12.31. 12:31 Viki*

BUÉK – Briginek ♥

Az év utolsó napja… Sokmindenkinek ez csak egy nap a sok közül. De szerintem ilyenkor remek lehetőség van arra, hogy megálljunk, és visszatekintsünk. Az elmúlt évre (vagy akár évekre) és ha nem is konkrét célok meghatározásával, de kijelöljük az irányt a jövőre, a következő időszakra. Én az elmúlt napokban ezt már nagyjából megtettem, tudom honnan tartok és hova, és azóta sokkal jobban is érzem magam, mint előtte, tele erővel, izgalommal, tenni akarással! Javaslom Nektek is, ha még nem tettétek meg, jó ilyenkor egy kicsi megállni és elgondolkodni… Tudom, sokan mondják, hogy erre az év minden napja megfelelő (így igaz), mégis szerintem van valami varázsa annak, hogy hivatalosan is valaminek a vége és valami újnak a kezdete van, szerintem kár kihagyni…

2011 címszavakban, bár tuti sokmindent kihagyok… De mégis:

 

Férjhez mentem Visszaállt az életünk a rendes, régi kerékvágásba Sok mindent tanultam önmagamról Horvátországi nyaralás Elkezdtem írni a blogot Sok-sok vidám, jókedvű pillanat Megtanultam horgolni Bogyó, és a sok mosoly, amit az arcomra csalt Anyu, Apu, Hugi imádlak titeket Via blogja, ami megváltoztatta az életem, olvassátok ti is a legjobb szám a 46

 

 

2012 tervei: angol nyelvvizsga tavasszal, még szebb, tisztább, rendezettebb otthon, megtanulni fotózni rendesen, egészségesebben élni, és a mindennapokban még többet alkalmazni két alap igazságot: Take it easy & Just for fun

 

 

Idén megtanultam, még valamit, és már nem bánom, hogy így történt, köszönöm Évinek a verset, amit azóta is sokszor elolvastam

 

Prohászka Ottokár:
Kő az úton

 

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

 

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

 

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

 

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

 

 

 

Ezúton is kívánok minden kedves ismerősnek és ismeretlennek 2012-re sok-sok boldog pillanatot, inspirációt, jókedvet-vidámságot, sikereket!

 

Brigi… Már régóta gondolkodom, hogy miről írjak, amit Neked ajánlok… De valahogy eddig bármi téma volt, nem tartottam annyira hozzád illőnek, vártam a megfelelő pillanatot, a megfelelő témát… Ma rájöttem, hogy megtaláltam, így Neked külön kívánom, hogy 2012-ben megtaláld a boldogságot

 

Képek a pinterestről.


 

 

Szólj hozzá!


2011.12.31. 11:36 Viki*

Tiramisu

Főkedvenc. Gyerekkorom óta. Nemcsak én kedvencem, hanem legtöbben ezt szeretik/kérik tőlem. Férj nem szereti, de mindig reklamál, ha úgy csinálok, hogy nem hagyok belőle itthon. Az évek során sokat változott a recept, de az utóbbi időben ez volt a nyerő, ezért gondoltam, hogy megörökítem.

A leírt hozzávalókból egy hatalmas mennyiség lesz. Ez még sosem volt probléma, másnap és harmadnap tökéletes REGGELIRE. Ugye hugi?

 

 

Ritkán tartom be az ilyen fajta ételek készítésénél a mennyiségeket, ezt is most csak azért írtam fel, hogy le tudjam írni Nektek a receptet. Úgyhogy vegyétek lazán, ami épp otthon van, mindenben lehet egy kicsit alá vagy felé lőni. (Pl ha úgy van nyitva, eszemben sincs kinyitni egy teljes tejszínt fél deciért, de ha marad, akkor simán belerakok egy decivel többet, csak jót tesz neki…)

 

 

Hozzávalók: 4-5 dl tejszín, 500 gr mascarpone, 250 gr natúr vajkrém, 4-5 tojás, 3 dl tej, 3 dl víz, 1 dl rum, 6 ek nescafe, 10 ek cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 tasak habfixáló por, 400 gr babapiskóta, kakaó, fahéj

 

Elkészítés: Beteszem pár percre a tejszínt a mélyhűtőbe, és ha már kellőképp hideg, akkor 2 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral és a habfixáló porral kemény habbá verem. (Ha előtte mélyhűtőbe teszem, akkor sokkal könnyebb felverni.) Egy másik tálban kemény habbá verem 1 evőkanál cukorral a tojásfehérjéket és ezt is félre teszem. Egy harmadik tálban összekeverem a mascarponét, a vajkrémet, a tojássárgájákat, és 3 evőkanál cukrot. Utána a három krémet összedolgozom.

 

 

Minek a vajkrém? Amikor gyerekként megismertem ezt a receptet, még nem annyira volt elérhető a mascarpone, ezért vajkrémből csináltuk. Később áttértem a mascarponéra, de nekem nem volt elég ízes, úgyhogy most erre jutottam, hogy ez-is-az-is a legjobb. Ugyanígy vagyok a tojásfehérje vs. tejszín kérdéssel. Szerintem mindkettővel jó, általában nálam ezekben a kérdésekben arany középút van, mehet bele mindkettő…

 

Egy tálban 6 evőkanál nescaféból, 4 evőkanál cukorból, a rumból, a tejből és forró vízből megcsináljuk a kávét, amibe mártogatjuk a babapiskótákat. Én az aldiban szoktam venni a cukros babapiskótát, szerintem nagyon jó ehhez a sütihez, mert hamar megpuhulós fajta. Nem kell sokáig benne hagyni, éppencsak, hogy átjárja a kávé, mert megpuhulnia nem a kávétól, hanem majd a krémtől kell.

 

 

El is kezdődhet a rétegezés: 1 réteg krém, a tetejére kakaó szórás, rá az áztatott piskóta, és így tovább. A tetejére krém jön, de erre már fahéjat is szórunk a kakaó mellé. (Aki szereti – nálunk Férj nem – lehet közé is szórni fahéjat.) Én magas falú tálban szoktam rétegezni, de lehet csak két sornyit is csinálni tepsiben, vagy több habfixáló porral, esetleg egy kis zselatin fixszel a krémbe kerek tortaformában tortát is lehet belőle készíteni.

 

 

Ezt a sütit legalább egy nappal előbb meg kell csinálni, és hűtőben tartani, mert ennyi kell, hogy összeérjenek az ízek, hogy megpuhuljon a piskóta.

 

 

 

Mivel még várja az esti bevetést, sajátot fotózni nem tudtam, úgyhogy képek innen.

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.12.13. 18:49 Viki*

Különleges ajándék egy különleges babának ♥

Annyi dolog kavarog bennem Lillával kapcsolatban… Volt is rá időm, hogy rágondoljak, ha csak az ajándékával elöltött időt veszem alapul. Finoman szólva: semmi nem ment simán a takarójával kapcsolatban. Lilla és anyukája (meg persze apukája is) megtanítottak engem sokmindenre. Sok fontos dologra. Leginkább hinni, bízni és küzdeni. Mitmondjak, megküzdöttem ezzel a takaróval, ez volt az első varrós kreatívkodásom. Néha majdnem feladtam, a végén mégis sikerült… Kitartottam, mert pont Tőlük tanultam, hogy higgyek benne, bármilyen nehézség is jön, a végén minden jóra fordul  

Alig várom már, hogy átadhassam. Kicsi Lilla, fogadd tőlem sok szeretettel!

 

 

 

 

1 komment


2011.12.13. 14:45 Viki*

Csípős

Már megkaptam a kritikát, hogy mindig csípőset rakok fel a blogra, de ez van, mi nagyon szeretjük… Ha nem lenne már egy hasonló blog, tuti Chili & Fokhagyma lett volna a címem, mert ez a két kedvenc hozzávaló itthon… Nincs is annál finomabb, mint amikor az olivaolajban pirított chili és fokhagyma isteni illata belengi a lakást. Na, visszaveszek, mert ez már-már amolyan Nigellás költői túlzás volt…

Szóval van ez az étel, ami igencsak különleges számomra. Ennek több oka is van, egyrészt mert ez egy nagyon finom étel, aki szereti ezt a keleti ízvilágot, annak eddig még nagyon bejött. Másrészt ez talán az egyetlen olyan étel, amit a férjemmel közösen ismertünk meg, együtt ettük először. Harmadrészt pedig mivel ezt legtöbbször ő szokta főzni, nekem aznapra pihit jelent….

 

Egyébként csak mi hívjuk csípősnek, eredetileg a tv paprikán láttuk, ott Mazsolás csirke keleti stílusban címen futott, de ez túl hosszú, ráadásul nem túl találó. Aki nem szereti a csípőset, szerintem chili nélkül is megcsinálhatja, úgyis finom lesz.

 

Hozzávalók: 70 dkg csirkemell filé, 1-2 fej fokhagyma, 5 dkg friss gyömbér, 25 dkg sárgarépa, 1-2 csokor újhagyma, 15 dkg sűrített paradicsom, 3-4 evőkanál méz, egy marék mazsola, 1-2 dl szójaszósz, 1-2 chilipaprika

 

Elkészítés: Serpenyőben olajat hevítünk, a chili paprikát, a reszelt fokhagymát és a reszelt gyömbért megpirítjuk. Hozzáadjuk a kb. 5 cm hosszú hasábokra vágott újhagymát és rácsorgatjuk a mézet. Erre az alapra tesszük a felkockázott csirkemellet, majd az egészet sózzuk (vigyázzunk vele a szójaszósz miatt!), borsozzuk. Miután megpirult, belekeverjük a mazsolát, a paradicsom sűrítményt, ha szükséges kevés vizet, a kb 5 cm hosszú hasábokra vágott répát és a szójaszószt. Kb 15-20 percig fedő alatt főzzük. Főtt rizzsel tálaljuk.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro


2011.12.09. 16:54 Viki*

Császármorzsa

Namost. Ez úgy volt, hogy én nem szeretem a császármorzsát, de Férjem rendszeresen emlegette, hogy anyukája milyen finomat csinált. Aztán egyszer elővettük a régi kézzel írt szakácskönyvet, és megcsináltam abból. Utána egy évig kb. minden héten ezt ettük… Hihetetlenül finom, és bár sok idő míg elkészül, a nettó, munkával töltött része nagyon kevés.

 

Hozzávalók: 15 dkg gríz, 3 dl tej, 8 dkg vaj, 15 dkg cukor, 2 tojás, 3 evőkanál forró olaj, porcukor, baracklekvár

 

Elkészítés: Egy tálba összekeverem a tejet a grízzel és félreteszem 2-3 órát állni. Egy tálban kikeverem a vajat a tojássárgájával és a cukorral, egy másikban pedig felverem a tojásfehérjéket. Mindkettőt beleöntöm a tejes grízbe és már csak fakanállal elkeverem. A mikróban szoktam melegíteni egy pohárban három evőkanálnyi olajat, és ezt is hozzákeverem a tésztához. Tűzálló tálba öntöm (nem kell kikenni semmivel) és 180 fokos előmelegített sütőbe teszem. Egy órán át sütöm, időnként fakanállal megkavarom.  

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.12.04. 15:10 Viki*

Bagoly! Bagoly! Bagoly!

Imádok őket, bármilyen formában, minden mennyiségben.

 

 

Képek innen.

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.12.04. 13:00 Viki*

Mézeskalács – egy kis inspiráció

Enni nem nagyon szoktuk, mégis elképzelhetetlen az ünnep nélküle, tele van vele a fa és a lakás. Maga a készítés is az ünnepre hangolódás része. Idén még nem készítettem el, lehet, hogy ma délután nekivágok, de lehet, hogy majd csak jövő héten, de azért körülnéztem már rendesen. És igen, megint a Pinterest tehet róla… Ezt a sok-sok gyönyörűséget gyűjtöttem.

 

Mézeskalács recept itt.

 

Képek innen.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív gasztro dekor


2011.11.24. 23:32 Viki*

DIY – Könyvjelző

Jó ideje a Pinterst bűvöletében élek, szinte mindennap benézek gyönyörködni, inspirálódni. Mondhatnám függő lettem… Pinsomnia…

Ott láttam ezt a könyvjelzőt is, szerintem brilliáns. 

 

 

Kép & ötlet innen

 

 

Szólj hozzá!


2011.11.22. 09:14 Viki*

Kutyagumi – nem nagy ügy

 

A hétvégén Balcsin voltunk, Bogyókámat is vittük magunkkal, aki azon kívül, hogy nagyon szeret jönni-menni, nagyon szeret itt-ott egy-egy csomagot hagyni… Nagyon imádom a helyzeteket, amikor a hatalmas tömeg közepén, az én kis sz@rógépemre rájön a betonjárda közepén a csinálhatnék, de hát ha egyszer kell, akkor kell, ezt mindannyian tudjuk. Így történt, hogy reggel, még a tömeg előtt elvittem sétálni, ahol ki is választott magának egy füves dombot és a tetején állt neki a reggeli mutatványnak… No comment. Amikor elvégezte a dolgát, én szokásosan elővettem a kis zacsimat, és felszedtem a termést, és indultunk tovább. Ekkor derült ki, hogy az egészet végignézte a mellettünk ülő kocsiból egy srác, dudált egyet és felmutatott hüvelykujjával kifejezte, hogy milyen jófej vagyok. Legalábbis én így raktam össze a sztorit. Aztán többször eszembe jutott a nap folyamán (leginkább sz@rszedéskor persze), hogy egyrészt tök jól esett ez az egész, másrészt mennyire gáz már itthon az, hogy ez nem természetes, hanem egy külön értékelendő dolog, ha valaki nem hagyja ott… És hogy nagyon mérges vagyok azon kutyatulajdonosokra, akik miatt minket nem engednek be egy csomó helyre (pl Kopaszi gát), mert koszosnak, undorítónak, büdösnek tartanak minket, kutyásokat…. :((

 

Szóval na, szedjétek össze!!!

 

Amúgy tök jó tartókat kapni, amit akár a pórázra, akár az övre fel lehet tenni, nekem mondjuk most az pont kifogyott, ez sem lehet kifogás, sima háztartási uzsonnászacskóval járkálok ilyenkor. Merthogy sz@rba lépni én sem szeretek…

 

 

 

Fotók innen és innen.

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.11.15. 20:03 Viki*

Vacsoraajánló: Brokkolis tészta

Oké, tudom, rég írtam. Mentségemre szóljon, hogy a gépünk elromlott és két hétig szervizben volt, valamint hogy a másik gépen Férj szakdolgozatot írt. De hurrá, a gép is, a szakdolgozat is kész lett. Azért főzőcskézés volt a kimaradt időben, és igyekeztem dokumentálni is, mostmeg majd igyekszem magam utolérni is…

Vacsira ma brokkolis tésztát készítettem, mivel nem volt itthon tejszín, ezért tejföllel. Isteni finom lett és nagyon gyorsan elkészül, ajánlom kipróbálásra.

 

Brokkolis tészta

 

Hozzávalók: 1 fej brokkoli, 1 csirkemell, tészta (én teljes kiőrlésű durum orsótésztát használtam), 1 nagy pohár tejföl, 1 dl tej, egy kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, olivaolaj, só, bors

 

Elkészítés: Feltettem egy lábasban főzni a tésztát, egy másikban pedig a nagyon apró rózsáira szedett brokkolit. A brokkolit a forrás után 5 perccel le is zártam, a tésztát amikor megfőtt leszűrtem.  Serpenyőben olajat hevítettem, és megpirítottam benne a hagymát és az apróra kockázott csirkemellet. Sóztam, borsoztam és kb. 10 percig hagytam pirulni, utána hozzátettem a brokkolit, így is egy pár percig még hagytam, utána beleöntöttem a tejfölt, a tejet, belenyomtam a fokhagymát, kóstoltam, ha kell só-bors, pár percig rotyogtattam. Utána ment bele a tészta, ezzel is összefőztem és kész is!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro


süti beállítások módosítása