Sokáig irtóztam a turkálástól, miért vennék én használt ruhát, amikor újat is lehet… Sőt. Aztán nem tudtam figyelmen kívül hagyni kolleganőm zsákmányait, gyönyörű, új, márkás, isteni darabokat – pár száz forintért. Úgyhogy belekóstoltam ebbe a világba… És elvarázsolt. A friss élmények után képes voltam csütörtökönként reggel másfél órával előbb kelni, hogy munka előtt még elmenjünk a „800ft-osba”… Aki turkál, az tudja, hogy ez mennyire jó ár. (Aki nem: máshol kb 3000 ft egy kilo.) Lett innen mindenem: márkás farmer 300 ft-ért, kabát 500-ért, pulcsi, felső, sőt, még egy H&M szőrös bundát is sikerült turkálnom... Aztán bezárt ez a hely, én meg elkeseredtem. Nemcsak azért, mert itt nagyon jó cuccok voltak, nem csak azért, mert itt nagyon olcsó volt minden, hanem mert Mónikámmal külön szertartássá váltak ezek a csütörtök reggelek. Azóta ritkán ráveszem magam, hogy hazafele beszaladjak a közelben lévő turiba. Ez már más, nem olyan olcsó, nem halomban, hanem vállfán vannak a cuccok és egyedül is vagyok. De ettől még nem vette el teljesen a kedvemet, mert mostmár tudom: turkálni jó. Nem is csak a zsákmány, hanem maga a vadászat, kikapcsol. Van, hogy bemegyek és csak a lelkemnek jó az időtöltés, van, hogy nem tudom eldönteni, hogy sok-sok jó cucc közül melyiket hagyjam ott, mert ennyi pénzt még sem lehet elkölteni a turiban…
Tegnapi zsákmányok…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.