Állandóan azon sír a szám, hogy túl hosszú a munkaidő, hogy nem vagyok eleget itthon, így nem haladnak a dolgok sem itthon, sem úgy általában. Most két napot nem voltam dolgozni, igazolt távollétem oka az évi kötelező mérlegképes fejtágítás volt. Már második éve ide járok a közelbe, és napok óta azon álmodozom, hogy dejó, ha hamar vége lesz, akkor majd megváltom a világot és milyen jó lesz nekem. Hamar vége volt, és nem váltottam meg a világot. Most sem. Mit is mondhatnék, mindig el vagyok rajta képedve, hogy akik gyesen vannak otthon miért panaszkodnak, hogy nem csinálnak semmit, meg elmegy az idő. Hát most tökéletesen megértem. Nincs kedvem semmit csinálni, itt szenvedek a gépnél. (Egyébként ez sem volt hasztalan, jót nevettem, és erre is rátaláltam, szerintem állati jó.)
Na jó, nem teljesen igaz, hogy semmit sem csináltam, mert főztem sóskát, és nagyon-nagyon-nagyon finom lett. Én így csinálom, annyi különbséggel, hogy fele tejföl-tejszín. Este ki fogom próbálni tükörtojással, úgy még nem ettem, Férjnek általában grill csirkemellet adok még hozzá a krumpli mellé. Egy mosást is beraktam. Végülis tök produktív voltam, ha hozzáveszem a hazafelejövet bevásárlást is.
De ilyen borongós időben, nem lomtalanítani-szortírozni-rendezkedni, vagy konyhaszekrényt takarítani lenne kedvem, hanem hangulatvilágításban egy pohár teával/forrócsokival a kanapén bekuckózni és végignézni legalább egy teljes évadot valamelyik kedvenc sorozatból (Jóbarátok / Szex és New York / Kés alatt). Úgyhogy lehet, hogy ezt is fogom tenni. Mert megérdemlem.
A gyönyörűséges forrócsokis képet innen szedtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.